Szent László búcsúk a Szatmári Egyházmegyében
Az ország megszilárdítója, az erkölcsi rend őrzője Szent László, akinek sírjánál csodák történtek.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében Krasznabélteken, Lázáriban, Nagysomkúton és Gencsen tartanak búcsút június 27-én, Szent László ünnepén. Krasznabélteken kedden délelőtt tizenegy órától kezdődik a szentmise, melyet Buna János halmi i.h lelkész mutat be. Lázáriban szintén az ünnep napján, tizenegy órától Vojtku László, a szatmárnémeti Szentlélek egyházközség plébánosa celebrálja a búcsúmisét. Gencsen délután öt órától gyűl össze a település katolikussága - Kocsis Gábor Csaba mérki plébános mutatja be a legszentebb áldozatot, Nagysomkúton pedig este hat órától tartják a búcsút Román János nagybányai esperes főcelebrálásával.
Szent László Király 1046 körül született Lengyelországban, életét küzdelem és megpróbáltatás jellemzi. Vallásos lelkületét anyjától, a vitézséget atyjától örökölte. László még jóformán fel sem serdült, máris viszontagságos időket kellett átélnie: a testvérharcot András király és apja, Béla herceg, majd az évekig húzódó viszályt Salamon király és Géza bátyja között. Így korán megedződött az élet iskolájában, s korán előkészült a sok harcot magában rejtő uralkodói éveire. Az ő feladata lett ugyanis az ország "megállapítása'', vagyis a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása.
1077-et írtak, amikor Lászlónak a nép akaratából - jóllehet Salamon még életben volt -, át kellett vennie az ország kormányzását. Lelkületére jellemző, hogy nem koronáztatta meg magát, mert csak békességet kívánt, hogy visszaadhassa Salamonnak az országot, és magának a hercegséget tartsa meg. Erre azonban nem került sor, mert az egész ország népe egy emberként állt mögötte.
A politikai szervezés munkájával párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, továbbfejlesztése. A meglévő székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokokkal gazdagította, a megkezdett templomépítéseket befejezte, új kolostorok egész sorát alapította. Igen fontos szerepet töltött be uralkodásában az igazságszolgáltatás újjárendezése. Az évtizedes testvérharcban és az egyéb belső küzdelmekben erősen megrendült a törvények kötelező ereje. Különösen elhatalmasodott a tolvajlás, és meglazultak az erkölcsi életet szabályozó törvények. Ezt nem tűrhette az a László, akiről a krónikás ilyen jellemzést ad: "minden ítéletében Isten félelmét tartotta szeme előtt".
Híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadak vezérének. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert 1095. július 29-én az örökkévalóságba költözött. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott "boldog teste" (Arany János), később Váradon helyezték végső nyugalomra.
Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen "maga a nép avatta szentté", mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is. Ezek után az Egyház hivatalos lépése sem váratott soká magára. III. Béla király sürgetésére III. Celesztin pápa 1192-ben László királyt a szentek sorába iktatta.
